2.fejezet

Elnézést a helyesírási hibák miatt ha vannak, siettem.
Xx Stelly

(...) Felém indult. Borzalmasan dühös voltam rá, ugyanakkor féltem is tőlle. Egyre csak közeledett. Mindenki minket nézett. Dermedt csend telepedett az ebédlőre, és borzalmasan nyomasztó feszültség. Amikor Zayn és köztem már csak pár lépés volt Jason közénk vágódott. Bennem valami megingott ahogy éreztem hogy a közelemben van.
-Takarodj Malik!-vicsorogta eréjesen bátyám. Félvállról vette, szó szerint leszarta amit mondott.
-Ne állj az utamba, te pöcs.-mondta lekezelőn.
-Mert? Az én hugom! Te pedig nem fogsz hozzá érni vagy csak közelebb menni se!-emelte fel a hangját bátyám.
-És ki fog ebben megakadályozni?
-Én!-lökött rajta Jason egyet. Maliknak sem kellett több, lökdösödni kezdtek majd célba ért az első ütés is, amit Zayn kapott. Gyomorszájon vágták. Nem tudtam és nem is akartam semmit se tenni. Még Jason és Zayn egymást püfölték addig én probáltam kijutni a helységből. Egy magas, barna szemű, izmos srác állított meg ebben.
-Nem mész sehova cica! Most végig nézed azt ami miattad van.-mondta és elzárta előttem az utat. Nem törödtem vele, probáltam kikerülni. Megfogta a csuklom és a falhoz szorított. Pánik fogott el, jól ismertem ezt a mozdulatsort. Vergődtem hogy el engedjen, de túl erősen fogott. Mintha csak a kezem egy sziklából készített satuba fogatták volna. Esélytelen volt szabadulni.
-Engedd el!-mondta egy mély, rekedtes hang amihez nem sokára egy test is társult.-Azt mondtam engedd el!-Egy göndör, barna haju srác volt. Láttam már azelőtt, Zayn banda társa. Az egyetlen magyarázat hogy azt akarja el engedjen ez a srác, hogy majd ő csinál velem valamit. Fogva tartom elengedett. Volt valami a olyan erő a szavaiban amitől én is megijedtem. Úgy látszik Mr. Nagymenő sem volt már annyira biztos vele szembe.
-Malik mondta h nem mehet el, beszéde van vele.-fordult a göndör felé. Az bólintot majd elküldte a srácot.
-Én nem akarok vele beszélni!-jelentettem ki határozottan. Elmosolyodott.
-Sajnálom, de amit mond azt kell tenned.-olyan volt mintha gunyolodott volna. Biztosra veszem tényleg jól szorakozhatott.
-Nektek talán igen, de nekem nem.-sarkon fordultam volna de vissza rántott majd a falhoz nyomott és közelebb hajolt. Furcsa érzést váltott ki belőllem. Valami egyfajta vonzást. Megint megjelent a szorakozott mosolya. Eltoltam, szerencsémre hagyta. Nem szép dolog hátra hagyni a bátyám, de most nem tudom elviselni azt a...
Kimentem az udvarra ahol megláttam Willt a haverjaival, egy padnál ücsörögtek. Oda mentem.
-Tiffany.-biccentetek felém.
-Segítsetek.-néztem végig rajtuk.
-Mi a baj?-kérdezett rá nagyobbik bátyám.
-Jason az ebédlőben verekszik Zaynnel.-mondtam ki egy levegőre mire felpattant, a szemembe nézett és szólásra nyitotta ajkait.
-Maradj itt Noahval.-utasított majd Peterrel és Daviddel az oldalán bementek. Leültem Noah mellé.
-Te jól vagy?-érdeklődött, mire csak kurtán bólintottam. Nem tudom pontosan mi vagyok, de jól biztosan nem. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű újra látni Őt. Tisztában voltam vele, de...nem is tudom. Nem tudom miért lepett meg ennyire az amit most érzek...talán azért mert magam sem tudom miez. Nem szeretem, hiszen bántott. Félek tőlle, de...na ennek a "de"-nek nem szabadna itt lennie.
-Nem úgy nézel ki.-rakta a combomra kezét. Noah mindig is probált közeledni felém én még sem hagytam neki. Semmi bajom vele, egyszerűen csak...félek egy kapcsolattól. Tessék beismertem. Félek, MIATTA félek. Hiába győzködöm magam hogy Noah soha sem tenne velem semmi olyat ami fájna, túl jól ismerem már. Ránéztem. Aggódva pillantott vissza. Arcomra tette a kezét ami eddig a combomon volt és lágyan megcsókolt. Mikor elhajolt mintha megbánás lett volna szemeiben.
-Én...-kezdte de most én csókoltam meg ezzel belé folytva a szót. Mikor elváltunk mosolygot. Végre őszintén mosolygott a közelembe.