10.fejezet

Bocsánat a késésért de mostanság nagyon kevés időm van bármire is.

A napfény zavarta szemem, ahogy egész szobám elárasztotta. Kellett egy kis idő még hozzá szokom. Lassan felültem az ágyon. Az erős karok eltüntek körülöttem az éjszaka folyamán, és velük együtt a biztonság is. Nem tudom mi történt velem tegnap. A nap borzalmasból fordult fantasztikusba. Olyan valaki tartott a karjaiban akit nem ismerek. Még sem féltem tőlle, megbízik bennem hát akkor én miért ne tenném? Egy ilyen gyermekkort kitalálni ilyen hitelesen nem lehet. Mély fájdalmat látszatni, nem lehet. Igazat mondott, érzem. Egyik ujjammal végig simitottam ott ahol ő is. A hegem. Egy borzalmas dolog aminek helyére most mégis jó dologként gondolok. Hallom még mindig dudolását...érzem karjainak melegét. Megráztam a feje., mintha csak ki akarnám rázni ezt elmémből. Talán igy is volt, talán csak helytelennek tartottam. Anya nyitott be szobámba, elmosolyodott mikor meglátott. Oda jött hozzám és átölelt, jó szorosan. Hozzá bújtam. Nincs is jobb, mint az ő ölelése. Mindig megnyugtat, most pedig a történtek után kifejezetten szükségem volt rá.
-Jó reggelt kincsem.-puszilt arcon.- Itt van Jeff bácsi. Tegnap mikor haza értünk elmondta Harry, hogy mi történt. Mond el te is, a bácsikádnak.-ált fel az ágyról.
-Anya, mind hiába. Múltkor is börtönbe volt és utánna? Látod mien, pedig most engedték ki nem régen.-rántottam meg vállam.
-Tudom.-csak ennyit mondott, majd kiment és becsukta az ajtót. Sóhajtjva álltam fel. Fel vettem egy melegítőt és laza polót, kicsit átszántottam hajam ujjaimmal és lementem. Apa és Jeff a kanapén ültek és beszélgettek, még gondolom anya a konyhában volt. Oda mentem hozzájuk és köszöntem. Apa melett foglaltam helyet, aki átkarolta vállam és magához húzott. Jeff faggatni kezdett, én pedig mesélni. Kérdések és válaszok csatája. Mind végig ő járt a fejembe. Ott ült ahol most bácsikám. Vajon ő javasolta ezt anyáéknak?
-Rendben Tiffany. Én veszem kezelésbe az ügyet. Vissza juttatom oda. Addigis szólok két kolegámnak, hogy figyeljenek rád.-mosolygott biztatón.
-Nem kell, megleszek nélkülük.-megadón sóhajtott majd bólintott. Elköszöntünk bácsikámtól. Felmenetm vissza a szobámba és csak most vettem észre az asztalomon lévő cetlit. Szépen kanyarintott betűket figyelhettem, meg melyek nem illettek gazdáikhoz.
"Ha bármi baj van, csak hívj. xH"
És alatta pedig egy telefonszám volt. Önkénytelenül is elmosolyodtam. Mikor beakartam írni számát egy sms-essel találtam magam szembe. Noahnak volt címezve.
"A mai nap nem jó, közbe jött valami. Bocsánat. xTiff"
A fejem ráztam mosolyogva. Mindent elintézett. Tisztességes lett volna felhívnom Noaht, hogy ne aggódjon, de még nem voltam képes rá. Nem tudom, miért egyszerűen csak nem ment.
*Hétfő, francia óra*
Csak ültem és bámultam ki az ablakon. A szél épp hogy csak táncoltatta a fák ágait s leveleiket, már amennyi maradt még belőllük. Az égbolton rossz előjelű szűrkés felhők kergették egymást. Pont ma nem a kocsimmal jöttem. Pechem van, mint mindig. Éreztem a pillantását. Tudtam, hogy ő az.
-Ms. Clark! Elismételné a mondatot és lefordítaná?-kérdezte francia akcentusával Mr. Gothier.
-Én...-dadogtam.
-Sejtettem. Mr. Styles?-fordult az említette felé.
-Természetesen Mr. Gothier.-rám mosolygott- La tour Eiffel vaut la perspective d'un miracle. Ami azt jelenti, hogy az Eiffel toronyból a kilátás csodálatos.-mosolyognom kellett a francia akcentusán, édesen hangzott. Nem, nekem nem hangozhatott úgy. Mikor elfordult a tanár oda hajolt hozzám. - Mais de plus merveilleux que vous ne pouvez pas.-sugta mire elpirultam. Rámkacsintott és vissza hajolt. Egész órán figyelt. Kicsengettek, mentem volna ki mikor oda hívott a tanár. Hál' istennek. Tudtam, hogy ennek már nem lesz jó vége. Csak akkor hív oda ha a jegyeimről van szó. Így is lett.
-Ms. Clark!  Ugye tudja, hogy a kettes nem szép jegy?-ült le asztalához.
-Tudom Mr. Gothier, igérem kijavítom. Kérem adjon még időt.-haraptam be ajkam idegesen.
-Nem Tiffany. Kaptál már elég időt. Tanuló társat kell kineveznem melléd.-mögém nézett.-Mr. Styles, maga lesz a tanuló társa. Egyeztessenek időpontokat. Hát ez fantasztikus. Ne már! Bólintottam majd kisiettem a teremből bármennyire is pofátlan volt a dolog. Bárhol is voltam és bármerre néztem a tekintetébe ütköztem egésznap.
-Tify, téged néz.-mosolygot Britanny.
-Mindenhol ott van.-rántottam meg vállam.
-Lehet, hogy akar tőlled valamit.-mosolygott kajánul Lana.
-Ki akar tőlle valamit rajtam kívűl?-jött oda Noah ebédlő asztalunkhoz. Barna haja tökéletesre volt beállítva. Egy fekete drágának kinéző farmer, egy fehér v-kivágású poló volt rajta, meg egy fekete bőrdzseki. Valamit egy fekete bakancs. Összeráncoltam homlokom, nem szokott így öltözni. Megcsókolt majd mellém ült és átkarolt. És ez sem rá vall.-Szóval?
-Senki. Igazából csak Bri probál elcsalni valahova.-probáltam kivágni magam a helyzetből, kevesebb sikerrel. Ahogy oldalra néztem, láttam hogy engem figyel. Bár szúros pillantással miközben a haverjaival beszélgetett. Vissza fordítottam a fejem a lányokhoz.
-Amuuuuugy...-kezdte Noah.- lenne kedved eljönni velem a tavaszi bálra?-küldött felém egy magabiztos mosolyt. Najó, kezdett megilyeszteni ez a Noah. Mielőtt válaszolhattam volna valaki krákogott. Mikor oldalra fordultam smaragd iriszek furták enyémbe tekintetüket.
-Akkor suli után nállam? Vagy esetleg nállatok?-huzta fel szemöldökét. Miért?! Miért pont most?!
-Öhm, nállunk. De...
-Akkor négyre ott leszek.-szakított félbe és már ott sem volt. Noah féltékenyen nézett, és talán egy kis düh is volt a tekintetében.
-Ezt akartam pont elmondani. Mr. Gothier kinevezte mellém tanuló társnak és ragaszkodott hozzá, hogy minnél hamarabb elkezdjük a tanulást.-remeget a kezem mintha hazudnék, pedig ez volt az igazság.
-Értem. Jut eszembe kezdődik az edzésem. Mennem kell.-halvány csókot lehelt ajkaimra- Szia.-intett a lányoknak is és elsietett. Kérdőn néztem.
-Oh, féltékeny.-nevetett Lana.-Nekem miért nyomik a tanuló társaim a tied meg miért egy szexisten? Ez rohadtul igazságtalan.-sóhajtott és a fejét rázta majd bekapott egy epret.
-Attól még csak a tanuló társam és nem kell többet bele gondolni a dologba. Csak tanulunk.-nyomtam meg az utolsó mondatot.
-Ugye tudod, hogy ha valaki azt mondja, hogy csak tanulnak abból nem az lesz?-tette le poharát Bri.
-Kössz, hogy velem vagy.-sóhajtottam.- Nem úgy tünt mintha ő ezt nem is annyira akarná. Szóval nem is kell ilyenekre gondolnotok.
-Ugyan már, csak nem fogja azt mondani, hogy megakar fektetni. Menj már! Csak higgy nekem.-Mutogatott villájával Lana míg beszélt, Bri pedig bólintott.
-Ti hülyék vagytok.-mondtam majd mikor befejeztem az ebédet felálltam és elmentem órára. Az utolsó órámra. Leültem a padba és az ujjaimmal kezdtem dobolni, magam sem értettem miért. Csak akkor teszem ezt ha ideges vagyok, de arra nem volt semmi okom. Vagy talán mégis, és talán Noahnak is van oka féltékenységre...?

9.fejezet

Sok sikert a félévitekhez és aki írásbelit írt annak szurkolok az eredmény miatt. Jó olvasást és szép hétvégét!
Xx Stelly

Szólásra nyitotta ajkait, majd kis idő után meg is szólalt.
-Mert senki sem érdemli meg.-rántotta meg vállat, amolyan "csak megtettem, és akkor?" módon. Bólintottam.
-Azért köszönöm. Nem akarom tudni mit tett volna velem.-álltam fel mire kérdőn nézett és ő is felállt.
-Hova mész?-ráncolta homlokát. Rosszra következtettem. Mi van ha nem akar elengedni?
-Haza...-nyögtem ki.
-Akkor haza viszlek. És igérem tényleg haza. Nem viszlek el egy erdőbe kinyirni vagy megerőszakolni. Nem vagyok Malik.-kacsintott majd felvette kabátját. A kezembe adta az enyém. Felvettem én is és kimentünk a kocsijához, fekete Range Rover Evoque. Kinyitotta az ajtaját és beszáltam. A hideg levegő csípte bőröm. Becsukta az ajtót, átkocogott a kocsi előtt és beült mellém. Beindította a motort  és bekapcsolta a fűtést.
-Kösd be magad.-nem volt parancsoló mint ahogy vártam, csupán csak aféle tanácsként hangzott. Megtettem. A pillantását magamon éreztem így inkább az útra révedtem. Nem tudtam rá nézni. Elindultunk, pontosan tudta merre lakunk. Furcsa volt, sőt nagyon furcsa. Inkább nem törödtem ezzel csak néztem a mellettünk elhaladó fákat. A madarakat mellyek a fák ágain ugrándoztak. Néhány még fenn maradt levél akkor hullott le, játszi könnyedséggel. Leparkolt házunk előtt, de nem nyitotta ki az ajtót, helyette felém fordult.
-Itt maradok veled. Megvárom a szüleidet.-kiszált majd kinyitotta nekem is az ajtót.
-Nem kell. El vagyok egyedül. Kösz hogy haza hoztál.-indultam az ajtó felé.
-Ez nem kérdés volt hanem kijelentés.-jött utánnam, nem tudtam megállítani. Bejött utánnam. Ledobta magát a kanapéra, és rámmosolygott mikor sóhajtottam.
-Ha már itt vagy kérsz valamit?-probáltam kedves lenni.
-Nem köszönöm. Mikor érnek haza a szüleid?-levakarhatatlan volt mosolya, bevallom vonzó volt, de idegesítő is.
-Sokáig dolgoznak. Este felé valahogy. Gondolom a báttyáim meg a haverjaiknál alszanak. -ültem le mellé.
-Értem.-éreztem hogy tekintete megint rajtam állapodik meg.-Mióta ismered Malikot?-szegezte nekem a kérdést finomkodás nélkül. Köhögni kezdtem, utáltam erről beszélni, vagy egyszerűen csak rá gondolni, nem hogy a ma  történtek után.
-Igazából elég régóta...-nem akartam kifejteni, hogy vele töltöttem gyermkkorom.
-Tudom, hogy nem szeretnél erről beszélgetni. Elmesélek neked valamit, az én életem sem volt olyan eddig mint amit mindenki gondol.-elhallgatott mire teljesen feléfordultam.
-Ne hagyd abba. Kiváncsi vagyok.-küldtem felé egy biztató mosolyt mely engem is meglepett.
-Hét éves voltam. Anyámék minden nap veszekedtek. A nővérem szobájában voltam mindig ilyenkor. Egyszer lementem. Nem látták, hogy ott vagyok. Azelőtt nem értettem az anyámon lévő foltok keletkezését. Mindig mondott valamit, de aznap ráébredtem, hogy egyik mese sem volt igaz. Apám verte, a szemem láttára verte meg. Sokkot kaptam, nem tudtam közbe lépni. Akkor zokogtam elősször és utoljára. Anyám szája véres volt, karjain pedig apám kezeinek lenyomatai lilakeretekbe foglalva. Ekkor láttam utoljára apám. Aznap megfogadtam, hogy ha megtalálom megfizet mindenért.-szorult ökölbe keze. Reflex szerűen ráraktam kezem és szemébe néztem. Merő düh és fájdalom, mély fájdalom. Elképzeltem egy kis göndör hajú, zöldszemű fiút; amint összekuporodva zokog látva ahogy az édesanyját veri az az ember akire eddig felnézett. A szívem hasadt meg. Éreztem a félelmét is. De nem annak a göndör kisfiúnak, hanem annak a srácnak aki velem szemben ült. Tudta mi az a fájdalom, a félelem. Érthető volt miért mentett meg. Látta amint meg vernek egy magatehetetlen nőt. Egyszer már végig nézte. Kezdett összeállni a kép. De nem értettem még mindig, hogy mit keres akkor Malik közelébe. Még mindig annyi kérdés kavargott fejembe. Ökle kezdett ellazulni kezem alatt. Tartotta a szemkontaktust.
-Sajnálom amit apukád tett...-suttogtam, magam sem tudom miért. Nem volt több hangom. Tudtam mit élhetett át az édesanyja. Csak vele ez naponta megtörtént. Jéghideg rémület futott végig testemen ahogy eszembe jutott mit tett velem Zayn. Minden tiszta vér volt. A foltok amik a testemet borították, és a véres sebek. Némelyik helye még ma is látszik. Fájdalom nyilalt csuklomba, hol egy mély vágás húzodott két éve. Elvérezhettem volna, ha báttyám nem érkezik időben. A mosolya, az az undorító mosolya. A fájdalom, a mérhetetlen fájdalom, mit testemben és lelkemben is egyaránt éreztem. A zokogás, mi testemet rázta. Félelemmel telt, átalvatlan éjszakák és szürke, élettelen nappalok. Napok, hónapok a szobámban. Mikor még a zene is fájt. Benne biztam meg a legjobban és ő ezt kihasználta, kihasznált engem majd eldobott. Egy könnycsepp gördült végig arcomon. Meleg, gyengéd ujj törölte le. Lehajtottam fejem, mire erős karok fonodtak körém és öleltek mintha életük múlna rajta.
-Nem hagyom, hogy mégegyszer bánthasson. Megigérem...-suttogta és hajamba puszilt. Megakartam mondani, hogy nekem ott van Noah, még sem tettem. Noah vajon megtette volna? Nem az a fajta srác aki ilyenekbe keveredik. Ettől mégjobban eleredtek könnyeim. Ezek közt a karok közt akartam maradni. Nem volt semmi és senki másra szükségem. Lassan kerített hatalmába az álom. Egy göndör hajú kis fiúról álmodtam.

8.fejezet

Sziasztok. Hoztam hozzá egy kis zenét.
Jó olvasást
xx Stell

Zene

Miután kisírtuk magunk és fetrengtünk a röhögéstől ötletem támadt. Emlékszem mindig azt mondták megrontom Brittanyt, erre az volt a válaszom, hogy nem. Aki nem akarja, hogy megrontsák azzal nem is fog megtörténni. Elmentünk korizni, aztán megcsináltuk egymás körmét, meg haját. Játszottunk olyat, mint régen; bekötött szemmel sminkeltük ki egymást. Mondanom sem kell hogyan néztünk ki. De élveztük, újra gondtalan gyermekek voltunk. Meggyőztük anyáékat és nállunk aludhatott. Másnap reggel a telefonomra ébredtem, Noah volt az.
-Jó reggelt szépség.-még így is tudtam hogy vigyorog. Elmosolyodtam. Brittany még aludt.
-Szia édes.-suttogtam.
-Menj le a nappalitokba.-mondta egyszerűen majd letette. Homlokom ráncoltam, nem tudtam ezt mire vélni. Kikeltem az ágyamból majd a bugyi-poló összeállításomban kiléptem a folyósora; óvatosan csuktam be az ajtót. Lefutottam a lépcsőn és besétáltam a nappaliba. Nem volt ott senki és semmi. Épp vissza mentem volna mikor két kéz simult derekamra és édes ajkakat éreztem nyakamon, gyengéden csókoltak.
-Meglepetés.-suttogta fülembe. Vele szembe fordultam és csókot leheltem ajkaira. Bele mosolygott csókunkba. Mikor eljutott tudatomig, hogy hiányos öltözékben állok előtte elpirultam.
-Felmegyek felveszek valamit.-mondtam zavartam. Felrohantam és felöltöztem. Soha nem látott még így ez előtt Noah, vagy bárki más a báttyámon kívűl.
-Lenne kedved eljönni ma velem randizni?-lérdezte bátortalanul. Tudom, hogy magabizrosnak akart látszani de ez nem nagyon jött össze. Elmosolyodtam.
-Persze, hogy van.-mondtam biztatón. Erre ő is elmosolyodott és biztosra veszem, hogy megkönnyebbült.
-Este hatra itt vagyok. Légy csinos.-kacsintott. Lágy csókot lehelt ajkaimra majd kilépett az ajtón. Ekkor jött le Brit. A nyakamba ugrott és majdnem elestünk.
-Jó reggelt babám-mosolyodtam el és pusziltam arcon. Felnevetett.
-Imádlak Tiffy! Hallottam amugy az egészet.-mosolygott bár tudtam, mosolya nem őszinte. Nem bírta Noaht, maga sem tudta megmagyarázni miért. Tudtam, hogy a randit sem díjazza.
-Nem kell a színjáték.-mondtam.
-Ő nem hozzád való, ő túl jó fiú. Ismerlek Tiffany, te nem ilyen vagy. Hol van az a Tiff aki mindig rá vett a szabály szegésre? Noaht nem tudod megváltoztatni, remélem ezzel tisztában vagy. Ha hallgatsz rám én azt mondom egy olyan fiú lenne neked ideális aki Zayn és Noah közt található. És tudom is ki lenne az.-mosolygott selytelmesen. Immáron vele szemben álltam.
-Ki ne mond!-tiltakoztam.
-Styles. Harry Styles. Elég rossz nem de?-nem tudom, hogyan tud így mosolyogni, de senki mosolya sem hasonló. Mindig rosszra számíthatók ha ezt a mosolyt látom.
-Nem Brit, meg sem probáld! Bármire is készülsz állj le. El se kezd!-probáltam csúnyán nézni, de hiába. Elnevettem magam.
-Nem, én nem.-nevetett fel. Egész nap hülyéskedtünk. Este már ideges voltam mikor Noah értem jött. Jól ment a randi. De egy félénk csóknál soha sem jutottunk tovább, amikor szenvedélyesebben csókoltam, soha nem úgy viszonozta.
-Jó éjszakát Tiff.-puszilt homlokon. Elengedte a kezem.
-Jó éjt Noah.-mosolyogtam rá. Búcsú csók nélkül mentem be a házba. Felmentem a szobámba. Brittel kibeszéltük mi történt. Lezuhanyoztam. Fogat mostam, felöltöztem, majd bedugtam a fülesem mikor egy smst kaptam egy ismeretlen számról. "Sms: Jól áll az a csipke szett baby xH" Értetlenül néztem az smst vagy percekig. Ki az a H és honnan tudja a telefonszámom, plusz hogy a francba láthatott meg?! Sokáig nem tudtam elaludni, bámultam a plafont és az smsen katogott az agyam. Másnap anyáék nem voltak otthon, a báttyámék is a haverjáéknál x-boxoztak. Brit nem ért rá, hát egyedül mentem vásárolgatni. Először a Claire'sbe mentem be. Vettem új ékszereket és a telefonomra egy másik tokot. Imádom a tokokat. Soha sem elég belőllük. Két szatyorral jöttem ki a boltból. A következő "állomásom" a  Victoria Secrets volt. Imádtam új dolgokat venni, ebbe a fehérnemű szettek is bele tartoztak. Imádtam a csipkét, hát most is olyanokat nézegettem mikor két erős kezet éreztem meg derekamon.
-Kinek veszed fel? Utoljára nekem vettél fel ilyeneket. De imádtam, felizgat ha csak rágondolok.-suttogta fülembe egy ismerős hang. Borzongás futott végig minden porcikámon pillanatok alatt. Kiszabadultam fogásából, de alkapta csuklóm és berángatott az egyik próba fülkébe, hát persze h abba ami leghátul volt és senki sem láthatott oda. Behuzta a függönyt, a próbafülke falának lökött durván. Felnyögtem ahogy a kemény felülethez csapodott hátam. Betapasztotta számat egy erőszakos csókkal. Nyelve bejutásért küzdött. Mikor nem adtam meg neki ajkamba harapott durván, hirtelen éreztem meg számban a fémes ízt. Küzdöttem ellene, de hiába. Sem ellőkni sem megakadályozni nem tudtam a csókban. A fal és a teste közé szorultam. Ajkai áttértek nyakamra de egyik kezét számra tapasztotta. Nem engedett csípőm szorításából. Síkítani akartam, de hang sem jött ki számon. Erősen szívta meg a nyakam, majd fogaival összecsípte a bőrt. Fájdalmasan felnyögtem, nem érdekelte, megismételte még durvábban. Ekkor húzták ki a függönyt. Nem láttam, hogy ki az. Zayntől semmit nem láttam. Elrángatta tőllem mire a földre rogytam, volt még ott az idegenen kívűl 2 másik ember is. Biztonságiőrök. Elrángatták Zaynt, az idegen hozzám lépett és legugolt velem szembe. Az államnál fogva kényszerített, hogy rá nézzek. Arcomon patakokban folytak a könnyek. Felismertem a fürtöket, és a borsózöld szempárt.
-Semmi baj, már nem bánthat. Jól vagy?-suttogta megnyugtatón. Nem tudtam válaszolni. Letörölte könnyeim; és felkapott. Szorosan fogott; én pedig polójába rejtettem arcom. Nem tudom meddig tartott, elvesztettem az idő érzékem. Mikor feleszméltem, egy kocsi ülésén voltam és Styles akkor ült be a volán mögé. Rámnézett, majd tekintete a nyakamon állapodott meg. Hozzám akart érni de elhajoltam. Nem akartam, hogy bárki is érintsen.
-Elviszlek magamhoz és leápolom. Így nem maradhat Tiffany...-nem néztem rá. A földet bámultam és összekuporodtam az ülésen a térdem ölelve. Sóhajtott és beindította a kocsit. Egy nagy ház előtt parkolt le, pont mielőtt elnyomott volna az álom. Kiszált, megkerülte az autót majd kinyitótta az ajtót. A kezét nyújtotta, elfogadtam hiába tiltakoztam bármi érintés ellen. Segített kiszálni. Bementünk a házba és leültetett a kanapéra. Nagy és gyönyörű hely volt, bár gondolom a szűleivel lakik itt. Vissza tért és fertőtlenítő, meg gézlapok voltak nálla. Legugolt velem szembe.
-Bízz bennem. Tudom, olyan vagyok, mint az a fasz. Mondj, vagy gondolj bármit. De én csak segíteni szeretnék...kérlek...engedd meg...-suttogta szinte már esedezve. Halványan, tétovázva de bólintottam. Az egyik gézlapra fertőtlenítőt fújt majd óvatósan vérző ajkamhoz érintette, felszisszentem és megfogtam a csuklóját. Elvett onnan a gézt.- Sajnálom. Óvatosabb leszek igérem.-Bólintottam és elengedtem csuklóját. Folytatta, de sokkal óvatosabban. Ugyanezt megcsinálta a nyakammal is, majd vissza rakta a dolgokat a helyükre, a használt gézlapokat pedig kidobta. Szipogva meredtem a semmibe. Mellém ült, éreztem tekintetét magamon.
-Miért nem hagytad, hogy azt tegyen velem amit csak akart...?-szólaltam meg végre, bár elég bizonytalanul és halkan. Sóhajtott és szólásra nyitotta ajkát.

7.fejezet

Sziasztok! Itt a következő rész. Teljesen mást akartam kihozni ebből a részből őszintén megvalva. De remélem tetszik. Bri, életem örökké ♥♥♥♥
Jó olvasást!

Nem tudtam figyelni órán...megint. Fülhallgató volt egyik fülembe dugva és Mr.Probz-tól a Waves-t hallgattam. Bámultam a zöld táblát. Napok óta nem tudtam oda figyelni senkire és semmire. Beférközött a gondolataimba a göndör srác. Harry. Furcsa érzés fogott el ha csak rá gondoltam. Noahnak ez persze feltűnt. Tessék már megint RÓLLA fantáziálok. Hiába probálom bezárni az elmém leghátsó részében található ajtó mögé valahogyan mindig kiszabadul. És együtt volt világtörténelmünk, fantasztikus. Oh és még valami...a mellettem lévő padban ült. Éreztem magamon perzselő tekintetét. Ha ránézek az felér egy megcsalással. Nem vonzhat egy ilyen srác, ugyan olyan mint az a féreg. Magamra erőltettem hogy a tábla és minden más érdekesebb legyen, mint Ő. Mr. Nagymenőnek képzelte magát, kétség sem fért hozzá. Belefeledkeztem a zenébe és csak a baszus lüktetése, meg a szavak áradata tombolt bennem. Kicsöngettek, monoton szerűen mentem a következő órámra ami angolirodalom volt. A fülhallgató továbbra is a fülemben volt. Lana és Malik közt szinte biztosra veszem hogy történt valami. Épp amikor a szekrényemnél voltam jelent meg Malik és a sleppje aminek immáron barátnőm is tagja volt.
-...biztosan fantasztikus leszel a mai versenyen.-simogatta egy ismeretlen szőke exem izmoktól dagadó karját, karmai csak úgy szántottam a srác és a köztük lévő levegőt. Féltékenynek kéne lennem? Talán. Az vagyok? Nem. Látszik hogy az a lány pont neki való, de Lanaban kételkedem.
-Hey! Te is jössz a versenyre Tiffany?-kérdezte a szőke srác aki tulajdon képpen nem is volt ilyesztő. Megfordultam, de nem számítottam arra hogy ennyire közel van. Hátráltam egy lépést.
-Nem. Nem szokásom olyan versenyekre járni ahova ti mentek.
-Fogalmad sincs, hogy mien verseny nem de cica?-a göndör azóta is cicának hív, és ezzel ki idegel.
-Nem is érdekel. És ne hívj cicának!-másodpercek alatt előttem termet. Önbizalom és valami sőtét játszott szemében. Közelebb hajolt, nem tudtam menekülni sem.
-Ne kéresd magad! Tudom, hogy bejön. És nem Malikot kéne nézned a versenyen, másnak is bejönne ha őt néznéd.-a fülemhez hajolt- Amugy nagyon sexy ez a tapados farmer. Igazán észbontó.-sugta és a levegő hirtelen vált fülledté és folytogatóvá. Rá fujt nyakamra (mire egy sóhajt tartottam vissza), majd vissza ment a többiekhez.-Ne feledd a szavaim cica!-kiáltotta oda. Sóhajtva fordultam vissza a szekrényem felé. Noah ma nem jön suliba és tessék, máris ez van. Ebédszünetben a csajokkal ültem egy asztálnál. Mikor Noah itt van akkor a bátyámékkal eszem, most viszont a szemközti asztalnál foglaltam helyet. Britanny huppant mellém. 
-Szia drágim!-mosolygott rám, mindig felderültem és most is mosolyognom kellett rajta.-Hogy hogy ma velünk eszel?-nem volt semmi rosszindulat hangjában, mégis kicsit bűntudatot ébresztett bennem. Amióta összejöttem Noahval nem ettem velük, elhanyagoltam őket. Múltkor még Brit is leráztam a telefonba.
-Gondoltam ide ülök hozzátok, rég csináltunk bármit is együtt, hiányoztok.-ez nem hazugság, tényleg hiányoztak.
-Ugyan Tiffany, nincs itt Noah. Ne is álltass minket.-szólt közbe Claire.
-Igen, nincs itt, de attól még nem hiányozhattok? Claire ne kezdjük újra.-sóhajtottam és egy sültkrumplit tettem számba.
-Azt sem én kezdtem. Te csináltad, miattad volt az egész. Nem tudtad elviselni, hogy jobb vagyok.-csavargatta egy tincsét.
-Nem leszek egy hisztis picsa talpnyalója! Nem én hisztiztem ha valami nem úgy volt ahogy akartam, nem én rakok magamra egy kiló sminket és nem én hajkurászok egy pasit már évek óta. Ugyan édesem feltűnhetne már hogy rohadtul nem kellesz neki. Davidet NEM érdekled.-most volt elég. Unom már Clairet, mindennél jobban. Az hogy engem hibáztat, túl élem. De azt nem tűröm hogy a barátnőim előtt meghazudtoljon.
-Ehhez már semmi közöd! És képzeld...
-Hál' Istennek.-vágtam közbe.
-Jó! Tudod mit menj innen!-rakta le villáját. Felnevettem és legyintettem.
-Majd pont te mondod meg nekem mit csináljak? Ugyan már Claire, legközelebb beköpsz anyucinak? Hol vagyunk az oviba?-Bri is velem nevetett. Szó szerint szakadt a nevetéstől.
-Imádlak Tiff!-karolta át vállam és arcát nyakamba furta. Claire felkapta a tálcáját és beképzelt picsa modjára elindult egy másik asztal felé.-Ezt jól meg mondtad neki.-kacsintott rám nevetve.
-Minek kellett ez?-sóhajtott Lana.
-Tán zavar hogy megbántottam a picike lelkecskéjét? Te is befogsz durcizni?-váltottam komolyra.
-Nem! Haggyuk ezt, kérlek.-tovább beszélgettünk ezt a témát hanyagolva.
-Lana, Malikék mien versenyre mennek?-furdalt a kiváncsiság amióta Styles megemlítette.
-Mennek? Hiszen ők szervezik, és amugy meg motor verseny. Valami más "bandvál" fognak versenyezni. Amolyan banda háború gyanánt.-magyarázta.
-Hol lesz?
-A régi elhagyatott Grayson gyárnál. De miért? Csak nem el akarsz menni?-mosolyodott el.
-Nem! Csak kérdeztem.-Persze hogy elakartam menni. Tudni akartam miért olyan hirhedtek ezek a versenyek.
-Ha mégis eljönnél akkor szívesen látunk. Én ott leszek.-kacsintott.
-De ő nem megy oda! Tiffany nem mehetsz. Tudod hogy mi lesz ha a szüleid megtudják. Tiff kérlek.-kérlelt Brittany.
-Szóval máris közéjük tartozol?-kérdeztem nem törödve Brivel.
-Hagyuk ezt!- hagytam. Szerencsére a napfolyamán nem láttam többet a Fürtöst, sem Malikot. Tesi volt az utolsó óránk.
-Mára van programod?-fordult felém barátnőm.
-Nem, nincs.-mosolyogtam vissza rá. De lesz.
-Akkor kori? Olyan régen voltunk bárhol is együtt. Kérlek Tiffy.-indig megnevetett amikor így hívott, pontosan tudta h ezt csak tőlle tűröm el és mindig bele megyek ilyenkor a dolgokba. Most sem volt másképp.
-Benne vagyok Bri.-kacsintottam rá majd bele bújtam bokacsizmámba. Felkaptuk a táskáink és kiléptünk az öltözőből. Most is több szempár szegeződőtt ránk, mint azt szerettem volna. Pár srác füttyentgetni kezdett de mi csak jót szórakoztunk rajtuk. Nem vettük soha sem komolyan őket. Poénból kibontottam copfom és megráztam a hajam mire sutyorgás támadt, egyikük pedig felmordul. Kimentünk az ajtón majd lepacsiztunk és elindultunk a szekrényünk felé. Egymás mellett voltak a szekrényeink. Leraktuk a tesi cuccainkat majd felkaptuk táskáinkat és elindulrunk ki. Hűvős kora téli levegő csapta meg arcom. Nem szerettem a telet. Talán csak a korcsolyázás tudott egyedül lelkesíteni benne.
-Rakjuk le hozzánk a cuccaink.-vetettem fel. Elmentünk hozzánk ahol leraktuk a táskáink majd a gárázsból kiszedtük a korijainkat.
-Ma nem lesznek otthon anyáék szóval sokáig lehetünk.-mosolygott.
-Jobb ötletem van.-megvártam még rám figyel.-Aludj nállunk. Mint régen. Emlékszel mien volt amikor csajos napot tartottunk? Vagy a csoki-cuki napokra? Amikor együtt voltunk mindig külföldön?-tudom, h neki is hiányzott. Ahogyan nekem is. A közös film nézések. A "Ki tudd meg több popcornt enni?" versenyeink. A beszélgetéseink. Hiányzott egy biztató ölelés is, egy hosszú szoros ölelés ami erőt ad és tudod hogy számíthattok  egymásra. Egyszóval minden hiányzott. Bólintott, oda lépett és átölelt.
-Borzalmasan hiányzik...-suttogta.-De tudod hogy egyikönknek sincs ideje. Annyira sajnálom. Bármi történjék is én itt vagyok neked.-könnyek szöktek a szemembe. Mikor mindenki elhagyott ő itt volt. Mikor minden fájt, lelket öntött belém. Ő mindig vidám volt, mindig mosolygott. Soha sem láttam igazán szomorúnak. Mindig is olyan szerettem volna lenni mint ő. Önzetlen, szerény, vidám, jó szívű és a legjobb barátnő akit valaha el is tudtam volna képzelni.
(1. Brittany, 2. Tiffany szettje)

6.fejezet

Ez a rész elég szomorú lett. De inkáb nem fűznék hozzá semmit. Jó olvasást!
Xx Stelly

A közeli erdőben egy patakparton ültem. Kellett egy kis magány. Szerencsére tegnap az eset óta nem jött vissza a suliba. Ma szombat gyanánt is korán keltem. Valami ide vonzott. Régen nem boltam itt. Akkor jártam ide miután Zayn... Szerettem egyedül lenni, hallgatni a madarak vidám csivitelését, a patak vad, s szabad csobogását, a fák susogását. Olyan nyugalmat áraszt ez a hely. Egy szikla darabon ültem teljes csendben. A mobilom kikapcsoltam. Csak anya tudja hol vagyok, és a lelkére kötöttem, hogy senkinek se mondja el. Tegnap óta Harryn jár az eszem. Újra és újra lepörgetem magam előtt a jelenetet mikor megállította Zaynt, de mind hiába...azóta sem látom értelmét. Semmi haszna nincs abból ha Zayn nem üt meg engem. Oly' sokszor megtette előtte, akkor miért pont most ne viselném el? Kivül foltok és hegek, belül porrá zúzott szív. Ez voltam én. Minden egy februári nappal kezdődött, akkor kezdett darabokra hullani az életem. Egy lány, ő volt az kibe minden reményem benne volt. Borzalmasan hülye voltam. Nem tudom mi lett velem, de egy idő után nem tudtan elviselni a stilúsát.  Nem mondtam meg neki soha, mert...féltem (?). Nem tudom, igazából nem ez a jó szó, csak...még mindig nem tudom pedig olyan régen volt. A márciust kínokközt átvészeltem. Az április...ez az a hónap amit soha többé nem szeretek. Azt hittem nem lehet jobban megtörve lenni és ekkor jöttem rá, hogy ez semmi egy igazi kínhoz. Az igazi sokk akkor ért mikor megtudtam, hogy Jeff bácsikám halott. Rosszul lett és komába esett, Németországból tartott haza fele, bevitték a kórházba. Az intenzív osztályra vitték. 3 napig küzdöttek az életéért majd....lekapcsolták a gépekről és teljes agyhalottnak nyilvánítottak. Megzuhantam...teljes mély sötétségben voltam. Még lélegezni is fájt. Emlékeztem minden pillanatra amit vele töltöttem. Mielőtt elment megigérte, hogy elvisz valahova, hogy elfelejtsek egy kicsit mindent. Elvitt valahova...egy olyan borzalmas helyre ahol mindent elfeledtem rajta kívűl. Igaza volt. A temetésén a koporsója mellett mentem mindenkitől elvonulva, és csendesen hullajtva könnyeimet. Próbáltam magam azt mondogatni, hogy ez egy rossz álom aminek mindjárt vége, felébredek és minden jobb lesz. Boldogan és gondtalanul élhetem az életem. Nem ébredtem fel azóta se. Mikor leengedték a koporsót és körbe néztem, mindenhol lehajtott fejű, zokogó emberek. Tudatosult bennem, hogy ez nem álom. Vettem egy mély lélegzetet majd elsőként dobtam a földet és a virágot a gödörbe. Letöröltem könnyeim és erőt vettem magamon.-Nézzétek! Annyira fáj, hogy már nem érzem!-mondtam magamba. Persze, hogy ez nem így volt, csak utálok mások előtt sírni. Egy könnyfolyt végig arcomon ahogy a patakot néztem. Ide jártunk ki mindig Jeff bácsival. Halvány mosoly jelent meg arcomon. Mikor már azt hittem minden rendben, jött Zayn. Annyira megtört voltam, hogy hittem neki. Ragaszkódtam hozzá, ő pedig ezt fantasztikusan tudva kihasznált. Újra a sötét legmélyére kerültem és még meg is voltam alázva. Aznap kint feküdtem a közeli réten és a csillagokat néztem. Volt az egyikben valami ami megfogott. Jeff bácsi jutott eszembe. Lehunytam szemem és láttam magam előtt ahogy biztatón mosolyog és azt mondja itt vagyok neked. Másnap az ágyamban ébredtem. Jason szerint teljesen eszméletemet vesztettem, mentőt hívtak akik azt mondták csak túl kimerült vagyok, mind testileg, mind lelkileg. Csak pihennem kellett. Jason mindennap mellettem volt. Velem aludt, dudolt hogy aludni tudjak és ne gyötörjenek rémálmok. Nap, mint nap szorosan ölelt egészéjszaka és szívfájdalmam egyre csak enyhült, végre tudtam aludni. Bár néha még most is vannak rémálmaim, anya szerint álmomban ilyenkor zokogva kiabálok. Jason mindig azonnal ott terem és karjai közé von és pedig, mintha semmi sem történt volna. Nagyon szoros kötelék van Jas és köztem. Észre se vettem, hogy időközben a fűvet tépkedem. Túl feszült voltam. Túl nem tudtam még hova tartozom...